Az emberiség nem véletlenül becsüli meg a mézet már évezredek óta, hiszen fajtától függően, különböző betegségek gyógyítására is alkalmasak, külsőleg használva, illetve belsőleg, elfogyasztva.

Miből készül a gesztenyeméz?

Többféle méztípus létezik, ezek közül pedig, talán az egyik legkülönlegesebbnek számít a gesztenyeméz. A gesztenyeméz előállítása szelídgesztenyéből történik. Még csak véletlenül sem szabad összetévesztenünk a szelídgesztenyét, a vadgesztenyével. Míg a szelíd típust piacokon, ehető formában szerezhetjük be, addig a vadgesztenye mérgező és emberi fogyasztásra teljesen alkalmatlan. A gesztenyeméz tehát, csakis szelídgesztenyéből készülhet.

Gestenyeméz

Jótékony hatásai

Mint azt jól tudjuk, a gesztenye már önmagában is rengeteg jótékony egészségügyi hatást képes gyakorolni a szervezetre. Rengeteg ásványi anyag található meg benne. Többek között foszfort, kalciumot és vasat tartalmaz. A szelídgesztenyéből készült méz remek segítséget nyújt a trombózis kialakulásának megelőzésében, illetve a gesztenyeméz visszér problémák kezelésére is kiválóan alkalmas. A szív- és érrendszeri megbetegedések kialakulásának kockázata is jelentősen lecsökkenthető a rendszeres gesztenyeméz fogyasztás által. A gesztenyeméz hatása miatt igen régóta számon van tartva, mint népi csodaszer.

Jellemzői

A gesztenyeméz gyógyhatása mellett nem szabad megfeledkeznünk a rendhagyó ízéről és illatáról sem. A szelíd gesztenyeméz rendkívül különleges aromával és zamattal rendelkezik, és sokan úgy tartják, hogy a gesztenyeméz az egyik legkiválóbb összetételű mézfajta szerte a világon. A gesztenyeméz íze jellegzetes, mivel kesernyésen fűszerezett az utóíze. Illata a gesztenyevirághoz hasonló. A kesernyés utóíze miatt főzéshez és sütéshez nem kifejezetten ajánlott a használata.

Gesztenyeméz beszerzése

A gesztenyeméz vásárlás kicsit nehézkes, ugyanis nem minden sarki üzletben szerezhető be, mivel a gesztenyeméz egy fajtaméz. Aki meg szeretné kóstolni ezt a rendhagyó íz világgal rendelkező, nagy gyógyhatással bíró mézfajtát, annak érdemes méhészeknél, vagy bioboltok polcain keresgélnie a mézkülönlegességet. A gesztenyeméz színe általánosságban véve sárgásbarna. Találkozhatunk azonban egészen sárgás, vagy nagyon barna színű változattal is.

Még a szelidgesztenyéről…

A szelídgesztenyéről egyébként azt sem árt tudni, hogy rendkívül jó érösszehúzó és vérzéscsillapító hatása van. A virágja, a maghéja, illetve a kérge egyaránt hasznosítható gyógyászati célokra, hiszen rendkívül értékes összetevőket tartalmaz. Sőt, a szelídgesztenye levelei akár gyulladáscsökkentő szerként is hasznosíthatóak, és rendszeresen alkalmazzák is e célból, a természetes gyógymódokat előnyben részesítő emberek.

Mivel a szelídgesztenye ennyi pozitív hatást képes gyakorolni a szervezetünkre, nem meglepő hát, hogy a belőle készült mézritkaság gyógyhatása is kiemelkedőnek számít. Étvágytalanság ellenszereként is alkalmazható a gesztenyeméz, amennyiben rendszeresen fogyasztjuk.