A méz több, mint édesség!

A méz sokkal több az emberi szervezet számára, mint egy egyszerű édesség. A méz ugyanis számos olyan egészségre gyakorolt pozitív hatással bír, amelyről még csak nem is tudunk manapság. Gondolta volna például azt, hogy 1 kilogrammnyi mézben éppen annyi hasznos tápanyag található meg, mint 25 darab banánban? Vagy 1,6 kilogrammnyi marhahúsban? 40 darab narancsban? Sőt összetétele olyannyira értékes, hogy 50 darab tojással ér fel a benne található tápanyagok száma. Ez megdöbbentő, mint ahogyan az is, hogy a mézben lévő cukor 80 százaléka szinte azonnal hasznosul is a szervezetben, ami azt jelenti, hogy a hasnyálmirigyet sem terheli meg túlságosan a rendszeres fogyasztása.

Méz jótékony hatásainak háttere.

A mézben közel 30 különböző ásványi anyag, 19 féle enzim és aminosav lelhető fel, továbbá 11 féle vitamin is rejlik benne. Tartalmaz többek között nagy mennyiségű B és C-vitamint, így nem véletlen, hogy rendkívül hatékony immunerősítőként van számon tartva a méz.

mez jotekony hatasai

Amikor különösen indokolt a méz fogyasztása.

A méz jótékony hatása többek között az is, hogy képes segíteni az izmok munkáját, így a szívizom működésére is pozitív hatással van. Szívizomgyulladás, szívritmuszavar, sőt hipertónia esetén is kifejezetten ajánlott a rendszeres mézfogyasztás, hiszen a méz jótékony hatása rövid időn belül megmutatkozhat.

A méz jótékony hatása kiterjed többek között a szervezet teljesítőképességére is, vagyis rendszeres fogyasztása által javulhat a kondíció, és a betegségekkel szembeni védekezőképesség is nagymértékben fokozódhat.

Torokgyulladás, gégehurut, légcsőhurut, illetve megfázás és nátha esetén kiemelkedően pozitív hatást lehet elérni a méz segítségével. Gyermekek és fiatalkorúak esetében pedig, a csontképződés elősegítése céljából is ajánlott a rendszeres fogyasztása.

Őseink is ismerték a méz jótékony hatását.

A méz jótékony hatása már évezredekkel ezelőtt is ismert volt. Már 16 ezer évvel ezelőtt is rendszeresen fogyasztották azt, amelyre a legjobb bizonyíték egy Spanyolországban fellelhető sziklarajz. A rajzon ugyanis az látható, amint egy ember lépesméz gyűjtögetését végzi. Sőt, már az Ószövetség sorai között is rábukkanhatunk egy részre, amely a méz szüreteléséről, illetve a méhek tartásáról szól. Ahogyan ma sem, úgy egykoron sem csupán az íze miatt fogyasztották előszeretettel az emberek a mézet. Számos bizonyíték van ugyanis arra, hogy az ókori Egyiptomban jelentős gyógyító szerepet tulajdonítottak a méznek. Obeliszkek és vésetek sokasága árulkodik arról, hogy nagy becsbe tartották a mézet, jótékony, gyógyító hatása miatt. A méhek kultikus tiszteletnek örvendtek, így sírkövek falán is ábrázolva lettek a méhkasok. A méz jótékony hatása közé sorolják többek között a vágyfokozást, illetve az örök fiatalság elixírjeként is tekintettek rá.

Manapság főként a légúti megbetegedések tüneteinek enyhítése céljából használják ki a fogyasztók a méz jótékony hatását. Langyos teába téve remek köhögéscsillapító, hurutoldó, fájdalomcsillapító, gyulladáscsökkentő és immunerősítő hatással bír, továbbá remek íze sem elhanyagolható a fogyasztás céljából, így önmagéban csemegeként, vagy kenyérre kenve is kiváló, rendkívül tápláló ételnek számít. Teába téve nagyon oda kell figyelni arra, hogy a folyadék hőmérséklete ne legyen magasabb, mint 40 Celsius fok. Amennyiben ettől melegebb folyadékba tesszük mézet, úgy a benne lévő értékes biológiai anyagok károsodhatnak, vagyis a méz jótékony hatása nem tud kellőképpen érvényesülni.