A krémméz tulajdonképpen nem más, mint a kristályosodott állagú méz. Sokan úgy vélik, hogy amennyiben egy méz megkristályosodik a tárolása során, biztosan azt jelenti, hogy hamis. Ez azonban egy tévhit, ugyanis a méz kristályosodása egy teljesen természetes folyamat. Sőt, a kristályosodás jelzi azt egy méz esetében, hogy igazi, eredeti termelői mézet sikerült vásárolnunk. Természetesen léteznek olyan hazai méztípusok is, amelyek egyáltalán nem hajlamosak a kristályosodásra. Ilyen például a maximálisan tiszta akácméz, facélia méz, vagy a selyemkóró méz, ám a legtöbb hazai méz mégis kristályosodó fajta.

Mitől függ a kristályosodás?

A kristályosodási folyamat létrejötte attól függ, hogy egy méz mekkora arányban tartalmaz gyümölcscukrot, vagyis fruktózt, illetve szőlőcukrot, vagyis glükózt. Azok a mézek, amelyek magas szőlőcukor tartalommal rendelkeznek, igen hamar kristályosodnak, míg a magas gyümölcscukor tartalmú mézek később, vagy egyáltalán nem hajlamosak a halmazállapot változásra.

Krémméz

A hazai mézek közül legtovább az akácméz képes folyékony halmazállapotú maradni, míg a leghamarabb kristályosodó fajták közé sorolhatjuk a napraforgómézet és a repcemézet. A repceméz például már a méz pergetése után elkövetkező 1 héten belül képes megkristályosodni, egészen kemény, krémes halmazállapotúra, holott a repceméz pergetéskor még teljesen folyékony volt. A méz összetétele, illetve beltartalmi értéke abszolút nem sérül meg a kristályosodás során, csupán egy olyan halmazállapot változás történik, mint például a víz jéggé fagyása során.

Milyen a jó krémméz?

Vannak olyan országok, ahol csakis olyan mézeket lehetséges termelni a növényzet miatt, amelyek hamar kristályosodnak. Ezeken a területeken egy különleges kiszerelési eljárást fejlesztettek ki, amelynek során a kristályosodott mézet krémméz formájában töltik be az üvegekbe.

A krémméz tulajdonképpen nem más, mint a rendkívül apró szemcsékre kristályosodott méz. Már-már olyan az állaga a krémméznek, mint a margarinnak. A repceméz például, ilyen egészen apró kristályszerkezetűre alakul át, amelynek köszönhetően rendkívül jó kenhetőséget biztosít. A krémméz külföldön nagyon népszerűnek számít a fogyasztók körében, ám hazánkban még mindig csak a folyékony mézet vásárolják és fogyasztják a legtöbben. Magyarországon például rengetegen nem is tudják azt, hogy mi a krémméz.

Vannak, akik úgy gondolják, hogy a nagyobb szemcsékre kikristályosodott méz is krémméz. Ez azonban nem így van. Ugyanis, rendkívül apró szemcsésre, krémesre csupán a repceméz képes kikristályosodni, a többi méz azonban egészen nagy szemcséket alkot a halmazállapot változás után. Ezeknek a nagyméretű szemcséknek a fogyasztása nyelvtörő érzés lehet, vagyis a durva szerkezetű méz veszít az élvezeti értékéből. Ezzel ellenben a krémméz állaga roppant selymes, krémes, lágy, élvezeti értéke igen magas. A kristályos méz és a krémméz közötti különbség tehát, az állagában rejlik.

A krémméz előnyei

A krémméznek számos előnye van a folyékony állagú mézzel szemben. A krémméz előnye például az, hogy fogyasztás közben nem folyik le a kenyérről, nem kenjük vele össze a kezünket, a ruhánkat, vagy a konyhát, kezelése sokkal könnyebb, továbbá a tárolása során már nem kell tartani attól, hogy megváltozik az állaga. A krémméz elterjedése valószínűleg hazánkban is be fog következni majd a közeljövőben.